Támadaláma
Menü
 
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-10-24
 
Szavazás
Támadaláma
Hogy tetszik a zenekar?

Király
Elmegy
Ti nem vagytok normálisak
Inkább fel se mennyetek a színpadra
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Eddigi koncertek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Október 20. Rock Klub

  2005.10.30. 22:01
A 10. Őszi Kulturális fesztivál egyik helyszíne a városi Rock Klub volt. Az estét a Friday’s Dust nyitotta, akik most már néhány saját számot is belecsempésztek a repertoárjukba. Kb. 40 percet játszottak, majd a színpadra lépett a Kollaps, akik az utóbbi, a zenekar életében nem túl kedvező időszak ellenére egy jó koncertet adtak, és ezt most végre-valahára a közönség is értékelte. Az utána fellépő Támadalámán eleinte nem sokan voltak, az emberek a Kollaps után kezdtek elszivárogni, de a koncert közepére újra „megtelt a terem” és a végére sikerült elég jó hangulatot teremteni. De 11kor sajnos abba kellett hagyni, ez van, addig lehet élőzene a Rock Klubban. A koncerteknek pozitív volt a visszhangja az egyetemi sajtóban is: a Szegedi Egyetem című hetilapban féloldalas cikk jelent meg az estéről: az újságíró lány arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy máshol is lehet jó élőzenét hallani, nemcsak a JATE Klubban, de sajnos a lusta egyetemisták nem nagyon tolják le a pofájukat máshova.

Október 15. Balatonboglár

  2005.10.30. 21:56
A legújabb felállás első koncertje… És az eddigi Szegedtől legtávolabbi koncert! Végre nincsenek undorító HÖKösök és balfasz kocsmatulajdonosok. Rendkívül jó hangulat, teljesen más légkör, ég és föld a különbség. Kávéval, teával, pizzával fogadták a zenekart és azokat akik elkísértek minket, és nem is jött annyira rosszul a 7órás út után. Az Alapjárat zenekar unplugged koncertje és a Zapruder után, kb. éjfélkor kezdtük el a koncertet, és a kimerültség ellenére nagyon jól játszottunk. Az afterparty pedig félelmetesen jól sikerült (persze csak azoknak akik nem aludtak el), Tücsi, a művházigazgatónő, Don Csicsó, a büfés, és még jó pár egyesületi tag társaságában. Komolyan mondom, alig tudtam elhinni azt ami ott fogadott. Egyszerűen arról van szó, hogy nem azért kaptuk azt amit, mert annyira jó zenészek vagyunk, vagy vmi ilyesmi, hanem fontosnak/értékesnek tartják azt, hogy zenélünk. Ők örülnek a mi sikerünknek és annak, hogy tehetnek értünk valamit, nem kicsinyesek, nem önti el őket a méreg ha mások sikerét látják.

Szeptember 17. Kisstadion, Szeged

  2005.10.30. 21:54
Az I. Szegedi Egyetemi és VSI Extrémsport Fesztiválon az úgynevezett „egyetemi zenekarok” lehetőséget kaptak arra, hogy egy focipálya méretű területen, iszonyatosan nagy színpadon (a JATE Klub hangtechnikájával) kiálljanak átlagosan húsz ember elé játszani. A rendezvénnyel a legnagyobb probléma az volt, hogy zenéhez abszolút nem értő emberekre bízták azt a feladatot, hogy két napra egy olyan műsort hozzanak össze, amire tényleg érdemes elmenni. A zenekarokat baráti alapon válogatták ki, semmilyen megfontolás nem vezérelte az EHÖKös fiúkat, csak az, hogy szerezzenek valahogy 8 amatőr zenekart, akik hajlandóak egy kis vállveregetésért meg esetleg azért eljönni, mert abban bíznak, hogy hátha valaki azt mondja hogy : „srácok, ez fasza, gyertek játszani JATÉba” vagy vmi más egyetemi rendezvényre. Persze ez kurvára nem így működik, ott csak akkor lehet fellépni, ha van közönsége a csapatnak, vagy ha valamelyik kar HÖKöseinek el tudja viselni az ember a pofáját hetente egy pár órán keresztül –bár ez csak időelbaszás- és így elmondhatja magáról, hogy „van haverom a HÖKben, majd megdumálom a koncertet”. Ennyit a fesztivál és a szervezők gyökérségéről. A koncertek egyébként vegyesre sikeredtek, volt ami nagyon tetszett, volt ami kevésbé, olyat azért nem hallottam ami egyáltalán nem. Egyébként azt figyeltem meg, hogy a zenekarok elég jól viselték a szokatlanul „nagy” hang- és fénytechnikát, nem voltak gondok a beállással, inkább csak annyi volt a gond, hogy akik általában zúzni szoktak, azok most egyáltalán nem szóltak durván (azt nem részletezem hogy miért). A mi koncertünkről is elmondhatom azt amit a többiről általában, de nekünk annyiban volt szerencsénk, hogy többen voltak, mert mi már este játszottunk. És ami még nagyon fontos: három új rajongóval gyarapodott a zenekar

Szeptember 2. Unplugged

  2005.10.30. 21:53
Egy volt szegedi szórakozóhely, a Fészek Klub helyén nyílt az idén, nyár közepén a söröző. A tulajdonos rengeteg ötlettel és tervvel a fejében nyitotta meg a helyet, hogy „odacsalja” az igénytelen kocsmákat és a méregdrága kávéházakat utáló fiatalokat. Persze nem járt sok sikerrel, a hely asszem be is zárt szeptember közepe körül. Többek között az amatőr zenekaroknak fellépési lehetőséget adott a tulajdonos, persze se önkormányzati engedély az élőzenére se üzleti érzék… Az előbbi következménye a rendőrség kivonulása, az utóbbinak a teljes csőd. Ez persze emberi csőd is az ő részéről, mert akinek annyira az lebeg a szeme előtt, hogy mindenből pénzt csináljon, azt egy idő után meg fogja utálni mindenki, és ez is lett a vége. Inkább a halállal találkozzak előbb mint azzal a taggal, bakker!

Augusztus 27. Szeged, Dugonics tér

  2005.10.30. 21:52
A SZIN keretein belül rendezték meg ezt a koncertet, a Gőzerő előtt játszottunk. Este fél8kor léptünk színpadra, és ez volt az egyik legjobb fellépésünk ezzel a felállással.

Július 23. Paks, Grand Café

  2005.10.30. 21:51
Az előző esti jól sikerült koncert után másnap este Paksra utaztunk a Zapruder zenekar meghívására koncertezni. Asszem többnyire pesti csapatokkal léptünk fel (Zapruder, After Chill, Alleyway). Mi kezdtünk, és ez így mindenkinek megfelelő volt, mert mi voltunk az egyetlenek akik még éjszaka haza akartak érni. A hangosítás problémáit a terem akusztikája kárpótolta: a monitorhangfalak nem akartak működni, de a zene valahogy úgy verődött vissza a falakról, hogy mindenki hallott mindenkit. A többi zenekarnak is tetszett amit csináltunk (info: Zapruder honlapja), nekünk viszont az előző napi hangulat miatt kicsit furcsa volt a kezdeti pangás és az a felismerés, hogy a lusta italozó emberek inkább ücsörögnek egy asztalnál sörrel a kezükben, minthogy odajönnének, és legalább állnának ott mint egy rakás szerencsétlenség, még ha táncolni nincs is kedvük. Igazából nekem sincs nagyon a koncerteken, csak kivételes alkalmakkor, de legalább annyit megteszek, hogy ha már nekem játszanak akkor odatolom a pofám a színpad elé, persze nem az első sorba

Július 22. Texas söröző

  2005.10.30. 21:50
Megint a Tepsi Épséggel játszottunk, most ők kezdtek –gyorsan gondoskodtak a megfelelő alaphangulatról, így a Támadaláma előtt fellépő Ambrózia most kivételesen nem okozott akkora örömet a közönségnek, mint nyolcadikán a rock klubban. A Támadaláma viszont ezen a napon sem hagyta cserben a rajongókat.

Július 15. Zenta, Népkert

  2005.10.30. 21:49
A Támadaláma először itt, a IV. Nyári Ifjúsági Játékokon, lépett fel külföldön a fesztivál egyébként Vajdaság (Szerbia Montenegró) legnagyobb magyar ifjúsági kulturális rendezvénye. Kb. éjféli kezdés, szar hangosítás, 300-400 ember. Szóval tanulságos koncert volt: megérte, mert sokan láttak minket, de a koncert technikai részét és 7-8 zenekar folyamatos, akadálymentes fellépését nem tudták megoldani, ezért volt kurva sok csúszás.

Július 8. Rock Klub

  2005.10.30. 21:48
Első szegedi popparádénak indult, helyette színvonalas és kevésbé színvonalas metálos/grunge-os zúzással kedveskedtek nekünk az előttünk játszó zenekarok, de közönségünk hangulatát megmentette az előttünk játszó Ambrózia, ami most épp elektroindustrial formában próbálta eladni Giacomót és GeronimoG-t. Persze ez sem állt annyira közel a mi stílusunkhoz, de bőven elég volt ahhoz, hogy kicsit kihúzza a ránk kíváncsiakat a mély depresszióból. A bánat másik oka –ez leginkább minket hangolt le- hogy a Delirium Trainersnek vissza kellett mondania a koncertet.

Június (10 v 11) Texas söröző

  2005.10.30. 21:47
Újra a Tepsi Épséggel koncertezett a Láma. Ekkor már Szilveszter is játszott, méghozzá kurva jól: a csendesebb, kevésbé pörgős Támadalámához szokott rajongók meg is lepődtek, de pozitívan fogadták a váltást. A Tepsi Épség utánunk zúzott egy nagyon-nagyon jót –de tőlük ez csak természetes, utána a jól sikerült koncertek örömére lerészegedett az egész társaság. Ja volt még 5 perc Ambrózia is, ez Pityu egyszemélyes zenekara, néha kiegészülve néha még úgy sem

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!